Húsz éve indult az első kertévé – emlékszik erre a Tv2-re?
Az első magyar országos kereskedelmi tévé, a Tv2 két évtizeddel ezelőtt, 1997. október 4-én indította el az adását.
Az első magyar országos kereskedelmi tévé, a Tv2 két évtizeddel ezelőtt, 1997. október 4-én indította el az adását.
Két héten belül ki kell adnia az állami Magyar Villamos Műveknek, hogy mire adtak a békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórumnak több mint félmilliárd forintot. Ezt az Adatvédelmi Hatóság elnöke mondta ki a Jobbik kérdésére. Péterfalvi Attila szerint a támogatás közpénz és az MVM törvényt sértett azzal, hogy nem adta ki az adatokat. A Jobbik szerint végre kiderülhet, hogy ez a pénz tiltott pártfinanszírozás-e. A CÖF és az MVM nem reagált.
Pultra ragasztott üzenetben kérnek elnézést a vásárlóktól egy miskolci patikában, mert a munkaerőhiány miatt csak lassabban tudják kiszolgálni őket. A papírlapról egy vevő készített fotót és töltötte fel a Facebookra. A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint egyelőre nincs általános szakemberhiány. Inkább azt tartja problémának, hogy túl sok a patika.
Felborította az RTL Klub terveit Stohl András azzal, hogy a Tv2-höz igazolt, most például fejtörést okoz, mi legyen a karakterével a Válótársak című sorozatban – írta a Blikk. A Tv2 nem engedi vissza, azt mondják, nem lehet a Fradiban és az Újpestben is játszani egyszerre.
A férfi kézben tartott mobilon beszélt vezetés közben.
A Tanár című sorozatot Kovács Dániel rendezi, a vígjátékban szerepelni fog többek között Anger Zsolt, Elek Ferenc és Ötvös András is.
Nem kis botrány övezte Stohl András átigazolását a TV2-höz. Az előtörténet ismeretében Till Attila pókerarccal jelentette be, hogy a Sztárban sztár idei műsorában debütál zsűritagként Stohl András. Majd kiderült, hogy ma még kihagyja a műsort.
Ami, ha szórakoztató tévézésről van szó, nem feltétlenül jelent rosszat.
Eldurvult a viszony Szorcsik Viki és az RTL Klubon futó Év hotele című műsor producere között.
Hétfőn Budapestre érkezett Magyarország legismertebb régi felnőttfilmese, lapértesülés szerint azért, hogy megállapodjon az RTL Klubbal.
A Polgárok Házának népszerűsítésére is költött az állami Hungarocontroltól kapott 320 millió forintos támogatást a Szövetség a Nemzetért Alapítvány - hangzott el az RTL Klub hétfő esti Híradójában.
Az arculatváltást a 20 éves szülinapra időzítették.
Nem mindenki tud olcsón ingatlan bérelni a várban - derült ki az RTL Klub Híradója szerint az Együtt által kikért dokumentumokból.
Tiltakoznak a szülők és tanárok, akik szerint nincs helye a lövészetnek az iskolában és nincs helye fegyvereknek a gyerekek kezében – hangzott el az RTL Klub Házon kívül című műsorában.
A faluban elköltött uniós pénzekről forgatott az RTL Klub Pusztaottlakán, amikor rendőrt hívtak a stábra és egy önkormányzati képviselő fotózta is őket.
Az amerikai formátumra épülő műsorba olyan párosok jelentkezését várják, akik nagyon jól ismerik egymást.
A Celeb vagyok, ments ki innen! új szériáját nem Sebestyén Balázsék fogják már vezetni a Bors szerint.